
SZIKORA JUDIT
Szikora Judit vagyok, 45 éves holisztikus kozmetikus és aromaterapeuta. A Berzsenyi Dániel Főiskolán végeztem protokoll és PR szakon. Egy multi cég értékesítési osztályán dolgoztam 2017 januárjáig, mikor megszületett a kisfiam. Férjemet is ennél a cégnél ismertem meg. Az életem gyökerestül megváltozott, mikor lehetőségem lett a gyermekkori álmomat megvalósítani. Így 2020 nyarán, sikeres kozmetikus vizsgát tettem a Corvin Köz Oktatási Központban. A pandémia kicsit lelassította a folyamatokat, de sikerült és 2021 óta önálló szalonban, egyéni vállalkozóként dolgozom. Ez a Kortalan Szépség Stúdió Dabason a Berkenye utcában. Kozmetikusként dolgozni és közben anyának lenni egy olyan kihívás, ami rengeteg szervezést igényel, de sok örömet is ad.
Az egyensúly megteremtéséhez fontos, hogy megfelelő támogatást kapjak a környezetemtől, de legfőképpen férjemtől, családomtól.
Mindig is a természetes megoldásokat kerestem. Megismertem az illóolajokat, azok felhasználási módjait. A kozmetikus iskolában jött az INCI lista (összetevők listája) és a biológia. Sokkot kaptam.
Ezután már teljesen biztos voltam abban, hogy én olyan termékkel szeretnék dolgozni, ami 100%-ig vegán és nincsenek benne káros anyagok.
Az iskolában szembesültem azzal is, hogy milyen nagy a kibertér ereje, bár sok termékben a hatóanyagok mellett más anyagok is vannak, mégis „azok a márkák jók, amiket a TikTokon vagy az Instan hypolnak az influenzerek.”
Így személyes feladatomnak tartom, hogy felhívjam a figyelmét mindenkinek, hogy tessék nézni az összetevők listáját.
A következő sokkot akkor kaptam, mikor kiderült számomra, hogy a nem megfelelő anyagok összeadódnak a szervezetben és egészségügyi problémákat okoznak.
Így holisztikus szemlélettel nézem vendégeimet és a tudásomhoz mérten segítem őket.
Kortalan Szépség Stúdió
2370 Dabas, Berkenye u. 3/A.
+36304768884













